RENDEZŐINK A 2022/2023. ÉVAD BEMUTATÓIRÓL

Guelmino Sándor az Polgárkukkantó (Amit a lakáj látott a kulcslyukon át) premier kapcsán elmondta: „Pár éve a Jurányi Házban rendeztem egy előadást Joe Orton Mr. Sloane szórakozik című darabjából. Ekkor került a kezembe a szerző műveit tartalmazó kötet – Orton mindössze három egészestés darabot tudott befejezni tragikus halála előtt –, ebben találtam rá az Amit a lakáj látott című bohózatára, amelynek 1969-es premierjét már nem is élte meg a szerző. Orton igazi fenegyerek volt, műveiben mindvégig arra törekedett, hogy lerántsa a leplet a hatvanas évek Angliájának társadalmáról. A Mr. Sloane-ban mindez egy család és az azon belüli hatalmi játszmák bemutatásával történik, a Polgárkukkantóban pedig a bohózat eszközeivel. Azt mondhatnánk, Feydeau újratöltve: Orton darabjában szinte az összes ismert bohózati elem benne van, viszont minden a végletekig van víve, már-már a groteszkig. Egy banális dolog indítja el a darabon végigvonuló hazugságáradatot, mígnem egy olyan fordulat történik, amelyből akár tragédia is kerekedhetne. Valahol azt írja a szerző, hogy a bohózatot magasabb rendű műfajnak tartja az egyszerű vígjátéknál, mert közelebbi rokonságban áll a tragédiával – ez a megközelítés engem is nagyon foglalkoztat. Ráadásul olyan börleszk-elemek is tarkítják a darabot, amilyeneket eddig egyetlen Jászais előadásunkban sem alkalmaztunk, és úgy gondolom, van még adósságunk a témában. Leginkább ez a teljesen szürreál-abszurd bohózatiság érdekel Orton művében, ilyet még nem próbáltam korábban.
Ugyanakkor nem elhanyagolható körülmény, hogy a mű több egyszerű bohózatnál: a társadalmi elit züllöttségét és képmutatását állítja pellengérre, olyannyira, hogy az ősbemutató óriási felháborodást váltott ki a nézőkből, volt, aki a focidrukkerek vandalizmusával állította párhuzamba a közönség reakcióját. Ma már persze nem fog ilyen indulatokat kiváltani, ez nem is cél – de a színpadra állításkor fontos emlékeztető, hogy egy alkotónak mindig tükröt kell tartani a kora társadalmának, és ha a nézők torz képet látnak, eldönthetik, ez a valóság, vagy a tükör görbe. A darabot a Jászaiban Polgárkukkantó címen fogjuk játszani.”

Sebestyén Aba a Részegek bemutatóhoz kapcsolódóan kihangsúlyozta: „Ivan Viripajev műve korunk iránytűjét vesztett emberének tragikomikus vergődéséről szól: arról, hogy nagyon magunkra maradtunk, és hogy ebben a magányban, az értékeiben megrendült társadalmunkban mit jelent számunkra Isten? A banki menedzsertől kezdve az IT-szakemberen, filmfesztivál-igazgatón, megunt-megcsalt férjeken és feleségeken, prostituálton keresztül az építőipari munkásig a társadalom majdnem minden rétegéből találunk itt szereplőket, akik a részegség hatása alatt vallanak magukról, legbensőbb titkaikról, Istenhez való viszonyukról.
Mit kockáztat, azaz mit nyer vagy veszít az, aki őszintén nyilvánul meg ebben a világban? Mik azok a gyarlóságok, hazugságok, amelyeket nap mint nap elkövetünk másokkal és önmagunkkal szemben? Miért van szükség rájuk? Lehet-e úgy létezni, hogy csak az igazságot mondjuk ki, és mi ennek az ára? Mit jelent számunkra a hűség? Létezik-e igaz szerelem? Hogyan lopja be magát lelkünkbe alattomos módon a megalkuvás, a félelem? Viripajev zseniális találmánya, hogy ezeket a súlyos kérdéseket kizökkent időben, mágikus térben, mámoros állapotban lévő, részeg szereplők által boncolgatja, boncoltatja. Hiszen a részeg embernek nincs vesztenivalója, őt nem érdekli semmi, „megmondja az őszintét”. Olyan mélyről feltörő, féltett, eltitkolt gondolatok, kérdések fogalmazódnak meg és törnek felszínre e szereplők vergődése által, melyek kíméletlenül szembesítenek azzal, hogy keservesen elveszítettük a kontaktust mindazzal, ami transzcendentális, tiszta, egyszerű, igaz, talán mindazzal, ami a megváltáshoz kellene…
De vajon hogyan lehet eljátszani, megmutatni, megélni ezt a fajta részegséget, ezt a mágikus mámort, amely ezeket a szánni-szeretnivaló, esendő szereplőket ebbe a szakrális, gyónási állapotba juttatja? A próbafolyamatnak ez lesz talán a legnagyobb kihívása. Egy olyan színházi nyelv irányába próbálunk elindulni, amely lehetővé teszi, hogy a szereplők a reális életbeli problémáikon keresztül a lényegről tudjanak beszélni – úgy, ahogy talán csak a sámánok, a bohócok vagy a szent részegek képesek.”

Szikszai Rémusz a Jógyerekek képeskönyvéről így nyilatkozott: „Szeretem a The Tiger Lillies zenekar furcsa, fanyar szövegeit és zenéjét, rendszeresen hallgatom őket. Ők írták a Jógyerekek képeskönyve című junk-operát, a darab a Brecht – Weill-féle zenés színházra emlékeztet, A háromgarasos opera (Koldusopera) dalait is mindenki ismeri. A mű története 1845 karácsonyán kezdődött, amikor dr. Heinrich Hoffmann egy elmegyógyintézet igazgatója a pszichiátria és a pszichológia hajnalán nem talált hároméves kisfiának, Karlnak megfelelő mesekönyvet, ezért írt egyet, amit illusztrált is. A 19. század gyereknevelési szokásait bemutató bizarr mesekönyv Struwwelpeter címen óriási sikert aratott Németországban, majd elindult a világhírnév felé, angolra Mark Twain fordította, Magyarországon Szurtos Peti, illetve Borzas Peti néven jelent meg a 19. század végén, a 20. század elején.
1998-ban a londoni The Tiger Lillies kultuszzenekar megzenésítette a mesekönyvet, később pedig Phelim McDermott és Julian Crouch készített belőle rémvarietét. A magyar változatot Parti Nagy Lajos dolgozta át, ő írta nyelvi leleményekkel teli csodás szövegét.
Az én olvasatomban ez a szórakoztató rémvarieté a poroszos nevelési módszerekről szól, a „ne kalimpálj, feküdj le időben, meg kell fésülni a hajad” típusú felszólításokról és azok következményeiről. Én például utáltam, amikor anyám elvitt egyik nagyanyámhoz, akinél imádkozni kellett, és ha nem ment, azt mondta: még imádkozni sem tanítottad meg a gyereket.
Ilyen hétköznapi dolgokról szól a Jógyerekek képeskönyve, nem rémisztőbb, mint egy Grimm mese, és ahogy minden mese, a félelmeink feloldását szolgálja.
Az Örkény Színház 2009-ben mutatta be Ascher Tamás rendezésében, azóta Magyarországon sehol nem került színpadra. Amikor olyan jól sikerül egy előadás, hogy legendává válik, hosszú időnek kell eltelnie, mire újra érdemes gondolkodni benne, mert az összehasonlítás óhatatlan. Azt, hogy milyen lesz a darab a Jászai Mari Színházban, még én sem tudom pontosan, de nagyon szeretem az anyagot.”

Fehér Balázs Benő Jászai Mari Színházbeli rendezéséről elmondta: „Ödön von Horváth népszínművét, a Kasimir és Karolinét fogom színpadra állítani az évad második felében. Rendeztem már a szerző Mesél a bécsi erdő című művét, rokonszenvesnek tartom, hogy Horváth-nál sokszor – így ebben a két darabjában is –, idilli közegben történnek nagyon fájdalmas és kegyetlen dolgok, ami különös feszültséget teremt. A Kasimir és Karoline 1932-ben játszódik a müncheni Oktoberfest forgatagában, ami valójában egy sörfesztivál, de egyben vidámpark is, ahol hullámvasutazó emberek sikítoznak, fagylalt és vattacukor illata gomolyog a levegőben, közben öreg emberek rontanak meg fiatal lányokat, és szerelmek mennek tönkre. Horváth remekül keveri a társadalmi anomáliákat és azok hatását az emberi kapcsolatokra, teszi mindezt úgy, hogy amit elmond, soha nem száraz. Az első világháború és a nagy gazdasági világválság után vagyunk, Kasimir elveszíti a munkáját, aminek következménye az a kisebbségi érzés, ami okán gyanakodni kezd, ha nincs pénze, nem is lehet elég érdekes a szerelme, Karoline számára. És ahogy ez már lenni szokott, félreérthető félmondatok hangzanak el és szépen elcsúsznak egymás mellett. Röviden összefoglalva, Ödön von Horváth műveinek bravúros dramaturgiája, struktúrája, tartalma rendkívül vonzó számomra. A darab 117 rövidebb-hosszabb nagyon gyorsan változó jelenetből áll, a történetet az író sok pici részre darabolja, olyan, mint egy mozaik. Egy ideig követjük az egyik főszereplő útját, aztán egy életkép következik, majd a másik főszereplővel folytatódik a történet.
Napjainkban mi is egy gazdasági világválság kellős közepén, ráadásul egy világjárvány után vagyunk, háború van a közelünkben, a társadalom nagy része szembesül az anyagi kiszolgáltatottsággal. Nem sok magyarázatra szorul Kasimir és Karoline szomorú története, amelyben végig jelen van a borzalmas reménytelenség.
Úgy éreztem ez a darab a Jászai egész társulatának jó lenne, Karoline a Színház- és Filmművészeti Egyetemen idén végző Bartos Ági lesz, Kasimirt Mikola Gergő játssza majd. Gergő A revizor rendezésemben Hlesztakovot játszotta, nagyon megszerettük egymást, azt gondolom, hogy ez a szerep izgalmas lesz a számára.”

Mikola Gergő, a Jászai Mari Színház színművésze első tatabányai rendezése kapcsán elmesélte: „Néhány hete érkezett a megtisztelő felkérés Crespo Rodrigo igazgató úrtól, hogy a következő évadban állítsam színpadra a Te édes, de jó vagy, légy más című musicalt. Rövid gondolkozás után természetesen igent mondtam, hiszen úgy gondolom, hogy mindig áldásos ilyen tehetséges anyaggal foglalkozni. Márpedig Joe DiPietro és Jimmy Roberts darabja nem véletlenül egyike a világ leghosszabb ideje játszott Off-Broadway darabjainak. A magyarországi ősbemutatót Ács János rendezte 2004-ben a Madách Színházban, amit volt szerencsém élőben is látni. Már akkor is elvarázsolt a musical zenei világa és játékossága. A szerzők négy színész folyamatos átváltozásával kalauzolnak végig minket a párkapcsolatok hol rögös, hol szerelemmel átitatott útján. Újra átélhetjük kamaszkorunk első bizonytalan próbálkozásait, a magabiztos szingli lét törékenységét. Ismét érezhetjük a gyomrunkban azokat a gombócokat, amit egy másik ember szerelmes pillantása okoz, felidézhetjük szüleinkkel folytatott vitáinkat a családalapítás előtt és után, az esküvő mámorát, gyermekeink felnőtté cseperedését, majd a bölcs idős kort, amiben minden más megvilágításba kerül. Mindezt természetesen sziporkázó humorral, és mint már említettem, kitűnő muzsikával tálalva!
A rendkívül izgalmas, több műfajt képviselő zenei betéteket élőzenével – zongora, hegedű, bőgő – hallja majd a közönség, ezeken szokás szerint Lovas Gabi, a darab zenei vezetőjének irányításával fogunk dolgozni. Tehát aki szeretne egy humorral gazdagon átitatott érzelmi hullámvasútra felülni, az ne habozzon! Irány Tatabánya!”

Guelmino Sándor Amadeus rendezése kapcsán elmondta: „Gyerekkoromban Újvidéken éltem, 12 éves lehettem, amikor láttam a Miloš Forman rendezte Amadeust, a filmnek óriási visszhangja volt, nagyon felcsigázta a fiatalokat, korábban nem volt rá példa, hogy egy klasszikus zeneszerző ekkora érdeklődést váltson ki. Mozart olyan népszerű lett, mint egy rocksztár. A történet azóta is foglalkoztatott, aztán vagy nem volt hozzá megfelelő szereplő, vagy nem volt meg a zsigeri szándék, így nem rendeztem meg. Amikor a Jászai Mari Színház egy évadának műsorát állítjuk össze, figyelünk arra, hogy minden műfaj jelen legyen, és keresünk olyan igényesen szórakoztató történetet is, amelynek ha sikerül kibontanunk a mélységeit, nagy érzelmeket válthat ki közönségünkből.
Tavaly dolgoztam a Kaposvári Egyetemen, a negyedéves színművész szakos hallgatóknak Lars von Trier Hullámtörés című művét rendeztem meg. Büszke vagyok rá, hogy a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szervezésében lezajlott 13. SZÍN-TÁR Fesztiválon az előadás legjobb férfi alakítás díját Csabai Csongor, a legjobb női alakításét pedig Kövesi Csenge, a Hullámtörés két főszereplője érdemelte ki. Csongort elhívtuk gyakorlatra a Jászaiba, gondolkoztam rajta, miben mutathatná meg oroszlánkörmeit, és akkor ugrott be az Amadeus, hogy neki jól állna ez a szerep. Aztán épp egy színházi előadáson ültem, amikor eszembe jutott egy díszletötlet, hogy a Mozartot játszó színész minden tárgyat meg tud szólaltatni, ami a színpadon van, és zene lesz belőle. Ez a két érv elég volt számomra, hogy úgy érezzem, ezen az ötleten érdemes végigmenni. Persze az is fontos, hogy a darab rólunk művészekről szól, örök kétségeinkről, hogy elég tehetségesek vagyunk-e, és arról a helyzetről is, amikor valaki sértettségében és hatalmánál fogva képes elvágni a nála tehetségesebbek útját. Salierit Crespo Rodrigo játssza majd, nem akartam, hogy idős, fáradt legyen, ennél a szerepnél fontos a fiatalos energia, arról nem is szólva, hogy Mozart halálakor Salieri még csak a negyvenes évei elején járt. Salieri mindent feláldozott azért, hogy karrierje csúcsára érjen, a halhatatlan zeneszerzők közé kerüljön, és akkor jön egy fiatalember és áthúzza a számításait. A két különleges személyiség, a történet és a rengeteg zene, azt remélem, különleges élményt ad majd.”