Crespo Rodrigo a színház 2024/2025. évadáról

 

Tisztelt Nézőnk! Kedves Barátunk!

Amikor a Jászai Mari Színház 2024/2025. évadának bemutatása kapcsán írok Önnek, a tervezés – szervezés izgalmán túl, az ünnepre való készülődés öröme a legmeghatározóbb érzés, amit érzek. Hiszen az előttünk álló szezon dupla jubileumot hoz mindannyiunk életébe, 35 éves a színház és 10 éves a Jászai társulata. Születésnapját ünnepli az intézmény, mely három és fél évtized óta ad otthont a színházművészet legkülönfélébb látásmódú, gondolkodású alkotójának, és egy évtizede működik az a közösség, az a szellemi műhely, mely a színház történetében először nevezheti magát társulatnak. Büszkeség a városnak és a fenntartónak, hogy ennyi ideje érzi indokoltnak a színház ügyét támogatni, de büszkeség nekünk, létrehozóknak, tagoknak és résztvevőknek is, hogy nem csak megteremteni, de szakmailag életben tartani, sőt fejleszteni vagyunk képesek ezt az alkotóközösséget. És reményeim szerint legalább ekkora büszkeség mindazoknak, akik nézőként csatlakoztak hozzánk és magukénak érzik a Jászait.

A születésnap kapcsán óhatatlanul az eszünkbe jut, mit jelenthet vajon ez a 10 társulati év játszónak és nézőnek a számok tükrében? Jelenthet 61 bemutatót, jelenthet 2025 előadást, de jelenthet 378.592 nézőt, ugyanakkor jelentheti azt is, hogy hozzávetőlegesen 3969 órát töltöttünk el együtt, hogy mintegy 10.125 percet hallgattuk a közönség tapsát és jelenti, hogy mi, alkotók mindezért nagyjából 342 héten keresztül próbáltuk az előadásokat. Kevésbé kézzelfogható, de számomra ennél is sokkal fontosabb, hogy jelent ez a 10 év megszámlálhatatlan, felejthetetlen pillanatot, jelenti azt a folyamatot, aminek részeként a társulat és a nézők között kialakult az a bizalmon alapuló kapcsolat, amibe az egyértelmű sikerek mellett a merészebb, útkereső előadások is beleférnek. Jelenti azt a rengeteg munkát, sokszor küzdelmet, ami az együttgondolkodással, a csapatjátékkal és az egymásba vetett hittel együtt közösséggé formálta ezt a társulatot. És jelenti azt az érzést, ami nélkül nincs értelme színházat csinálni, a szeretetet egymás és a Jászai iránt. Azt az érzést, ami elengedhetetlen akkor, amikor a néző a Jászaira és mi a nézőinkre gondolunk.

 

És hogy mit tartogat ez a születésnapi évad?

Tartogat egy olyan klasszikust, a világirodalom egyik legismertebb drámáját, amiben meg tudja mutatni a társulat azt a művészi értelemben vett érettséget, ami nélkül nem mertünk volna vállalkozni a Hamlet színpadra állítására. Shakespeare tragédiájának színre vitele mindig kiemelt jelentőségű egy színház életében, reményeim szerint így lesz ez a Jászaiban is. Őszintén remélem ugyanakkor, ahogyan eddig, úgy ezután is megússzuk azokat a színpadi pillanatokat, melyekben a Ma este megbukunk című bohózat tobzódik. Olyan görbe tükör ez, melybe minden színész félve néz bele, tekintettel arra, hogy összes rémálmát viszontlátja benne. Ígérhetem, minden megtörténik majd az előadásban, ami színésznek balszerencse, Önnek nézőként viszont néhány órányi térdcsapkodós szórakozás.

Fontosnak tartom, hogy a Jászai folyamatosan foglalkozzon olyan társadalmi kérdésekkel, melyek részét képezik mindennapjainknak. A Gloria című szatíra egészen különleges módon teszi ezt. A darab egy New York-i magazin irodájában kezdődik, ahol a beosztottak kegyetlen csatát vívnak a minél jobb pozícióért, gátlástalanul taposnak el mindenkit maguk körül, de ezért szörnyű árat kell fizetniük. Vajon képesek megváltozni, vagy újra mindent és mindenkit kihasználnak a karrier érdekében? A Mégis kinek az élete? című dráma a saját életünk feletti önrendelkezés jogának, és az egyén saját halálával kapcsolatos döntési szabadságának problémáját tárja elénk – rengeteg kérdéssel és igen sokféle válasszal. Úgy gondolom, a téma aktualitása nem szorul sok magyarázatra.

Nem létezik színház anélkül, hogy ne foglakozzon a szerelem, a férfi-nő kapcsolat útvesztőinek, örök problémáinak kérdésével. Az Én és a kisöcsém című operett-bohózat a színházi világ egyik legrégebbi színpadi fogását, a nadrágszerepet használja eszközként, természetesen csak azért, hogy az egyébként sem komplikációmentes történetet még bonyolultabbá tegye. Mindezt megspékelve az operettirodalom legismertebb slágereivel és rengeteg humorral. Az Idegen nyelvek című dráma, amit hazai ősbemutatóként tűzünk műsorra, igazán izgalmas, ugyanakkor rejtélyes darab, mely elsősorban a kapcsolatokon belüli bizalom témájával, a véletlen és a sors szerepével foglalkozik. Azért örülök kifejezetten ennek a bemutatónak, mert a darab szerzőjének egy másik drámáját, a Ha elállt az eső című színművet nagyon szerette a Jászai közönsége. Ahogyan akkor, remélem, most is elgondolkodtató, a saját kapcsolatainkra reflektáló, gondolatébresztő előadást sikerül létrehoznunk.

És hogy még milyen ajándékokkal készülünk az évad során? Legyen ez egyelőre meglepetés! Most talán csak annyit árulnék el, hogy olyan születésnapi évadot tervezünk, ahol elsősorban az ünnepelt fog ajándékozni, minél többször, minél több örömet szerezve. Remélem, velünk tart! Jöjjön, ünnepeljünk együtt a 2024/2025. évadban!

Szeretettel várjuk a Jászaiban!

 

Tisztelettel,

Crespo Rodrigo
igazgató

 

FELNŐTT BÉRLETES ELŐADÁSOK 2024/2025

GYERMEKBÉRLETES ELŐADÁSOK 2024/2025