Mi történik a gyermekkel, ha a gyufával játszik? És ha szopja az ujját? Esetleg nem hajlandó fésülködni, körmöt vágni? Ha dülöngél a székkel? Ha nem eszi meg a levest? Ha folyton kalimpál a lábaival? Ha közel megy a medence széléhez? Ha kiszalad az útra? Ha szóba áll idegenekkel? Ha nem eszi meg a sárgarépát? Ilyenkor jönnek a megszokott, agyonismételt, régről ismert „szülői intelmek”. Mondták nekünk is kölyökkorunkban és mondjuk mi is, égedelem kölkeinknek.

Dr. Heinrich Hoffman, a frankfurti elmegyógyintézet főorvosa 1845 karácsonyára mesekönyvet írt, versben, aztán ijesztő illusztrációkkal ellátva ajándékba adta az akkor három éves kisfiának. Hogy Carlra, a kisfiúra, hogyan hatott az ajándék, nem tudni. Csak annyi bizonyos, hogy a Struwwelpeter nagy könyvsiker lett, angolra Mark Twain fordította 1848-ban Shockheaded Peter címmel. Magyar változata, a Kócos Peti több mint száz éve boldogítja vagy ijesztgeti a gyerekeket. Ütődött szülők rémisztgetik benne rosszalkodó gyermekeiket. Ebből a rém-mese füzérből született a világhírű The Tiger Lillies zenekar színpadi változata, melyet nehéz lenne műfajilag besorolni: mondhatnánk, hogy rémvarieté felnőtteknek, vagy junk opera, vagy nevezhetjük inkább groteszk, zenés revűnek vagy rémisztően röhögséges zenés színháznak. Aki nevelt már gyereket, így vagy úgy magára ismerhet, vagy rosszcsont gyermekére, esetleg saját, fékezhetetlen gyerekkorára. Aki még nem nevelt gyermeket, az ebből is sokat tanulhat. Megnyugtatásul tegyük hozzá: a Grimm-mesékről sem mondhatnánk el, hogy fenékig tejfel...