Farsang

Bukarest egyik külvárosának borbély üzletében minden a feje tetejére áll. Féltékeny szeretők vadásznak vetélytársaikra, bár nemigen tudják, hogy ki az ellenfél. A pofonok téves címzettet találnak meg, a levelek félreérthetőek és félre is értik őket. Jóslatok és cetlik alapján indulnak bosszúhadjárataikra, becenevekből próbálják kikövetkeztetni, hogy ki ellen kellene irányítaniuk fékezhetetlen indulataikat. Mindezt farsangkor teszik, így végképp lehetetlenné válik, hogy megtalálják azokat, akikre vágynak vagy azokat, akiken bosszút akarnak állni.

A fékevesztett hajsza Caragiale darabjában már-már az abszurd határait feszegeti. A szereplők összetévesztése itt nem csupán komikus elem, hanem a farsangon keresztül egy minden mást meghatározó törvénnyé válik, amely által már lassan a néző sem tudja pontosan, hogy kit lát maga előtt a színpadon.

Az emberi önzés, a fékevesztett szenvedély végletesen mulatságos poklába kalauzol minket a szerző. Vígjátékában a nyelv, a helyzetkomikum és a szereplők ábrázolása arra biztosíték, hogy nevetésünk nem olcsó szórakozás csupán, hanem azt a távolságot szüli meg szereplő és néző között, ami ahhoz szükséges, hogy olykor saját görbe tükreinkbe nézzünk.