Lőrinczy Attila a történetet Margitai Ági számára, az ő varázslatos személyiségére és kivételes színészi képességeire koncentrálva, afféle jutalomjáték gyanánt fogalmazta újra. A műben – amelyet a spanyol Rómeó és Júliaként tartanak számon –, miképp a korban is, egyszerre jelenik meg a pogány életöröm és az elragadtatott vallásosság. Tébolyult szerelmesek, haszonleső és mafla szolgák, élni vágyó kis kurvák és gátlástalan katonák hajszolják egyre vad vágyaikat. A középpontban Celestina, az öreg kerítőnő áll, ki boszorkányos ügyességgel szálazza szét és bogozza össze a sorsfonalakat. Az ifjú Calisto őrülten szerelmes. Nem eszik, nem alszik, csak rajong és dalokat költ. Szolgái – akik már nagyon unják nyavalygását – elhatározzák, hogy Celestinától kérnek segítséget. A kerítőnő – aki különben lányokat is futtat – minden bűbáját latba vetve összeboronálja a szerelmeseket, de ezzel minden képzeletet felülmúló, mulatságos és rémisztő bonyodalom veszi kezdetét. Lesz sírás és kacagás, folynak a könnyek és folyik a bor, lesz zene, tánc, dalolás, olykor pedig fogak csikorgatása, de erről többet most nem árulhatunk el...