A vihar

Shake it!

Asszem, a koktélra szokták mondani, mármint a fenn világló címet.

Namármost A vihar az több értelemben véve is koktél (na nem hűsítő piña colada). Merthogy A vihar már alapjáraton kicsit Shakespeare-összes.

Összegző cucc, a nagy tragédiák párlata, amely összeborul egy reneszánsz útirajz trópusi levegőegében a komédiák könnyedségével. Van idősödő-érett uralkodó, mint a Cymbelinben; van szerelmespár, mint a Romeo és Júliában; van tündér, mint a Szentiván éjiban; van vadember (a fene tudja, kinek a rokona ‒ a sírásóé-e vagy Edmundé a Learből...), van egy halom árulás, amelyeknek nem árulom el az idézetjelölését, mert túl sok volna egy ekkora lehelletnyi íráshoz.

Ugyanakkor más miatt is koktél a mi Viharunk (turmix is lehetne, de jócskán van benne alkohol). Merthogy a Shakespeare által természetes módon, bár valószínűleg tudat alatt belepakolt Shakespeare összes mellett azért Hernyák György rendező (a továbbiakban: a Hernyák) és jómagam is beleshake-eltük pár más dráma szövegét. Van itt Richárd, a harmadik, van itt Kleopátra, van itt Troillus és Cressida, na meg pár sor arab költészet, egy kis Pascal, meg egy egészen pici Lénárd.

A színészek mondatait nem számolom, az változhat bemutatón innen és túl.

Szóval szigeti veszedelem sok kalanddal, kannibálok és vademberek, tündérek és szellemek ‒ és mégsem a Szentiván éji álom ez, mégsem habos-mosolygós mesedráma, hanem komoly politkrimi. Meg bosszúdráma is (a Hamletet majd’ elfeledtem).

Hernyák rendezésében pedig mindez élettel telik meg, zenét kap, fát és földet, meztelen testet és tocsogó alkoholt. Viccet Nádasdy Ádámtól kölcsönöz, ilyen nyelv, mint az övé, nincs is. Igen, az övé egy bónusz mix a keverőpohárban, szófacsarás, majd szórázás.

Shake it again, Will.

- Lénárd Róbert