A 10. Színházi Olimpia előadása – Immaculata

Szlovén nyelven, angol és magyar felirattal

Az Immaculata című színházi előadás Tomaž Pandur emlékére született úgy, hogy a darab  fő témáit feldolgozó cikkek is az alkotási folyamat részei. Az előadás középső részében Colm Toíbín regényének színpadi adaptációja jelenik meg.

Aljoša Rebolj fotói Tomaž Pandur életéről és munkásságáról, valamint az Immaculatáról készültek Nataša Matjašec Rošker előadásában. Livija Pandur és Branko Jordan Tomaž Pandur művészi opuszából készítettek válogatást, valamint felsorolják díjait és bibliográfiai adatai.

Ivo Svetina Dr. Heinrich Faust: A szépség lesz a vesztem című cikkében Pandur színházáról, mint az álmok teréről értekezik, és arra a kérdésre próbál választ adni, hogy miért foglalkoztatták állandóan a nagy történetek és mitológiai témák Pandurt, azzal érvelve, hogy Tomaž Pandur nem más, mint maga Faust. Az élete árán is ki akarta mondani a kimondhatatlant, meg akarta jeleníteni a megfoghatatlan álmot, sóvárogva egy másik világ után. Svetina arra a kérdésre is választ ad, hogy Pandur miért Spanyolországban találta meg színházi otthonát, amely Közép- és Dél-Amerikával együtt a "világi misztika" és a "mágikus realizmus" keretét adja az alkotáshoz.

Livija Pandur cikke elején megállapítja, hogy "az Immaculata az az előadás, amelyet Colm Tóibín regényéből kezdtünk el adaptálni a Maribori Szlovén Nemzeti Színház számára. Tizennégy gondolatvilágot szőttünk egybe, ahol a soha be nem gyógyuló sebek oltárán keressük a szerelmet, a veszteségeket, a magányt. A mű Máriáról és a nők helyzetéről ad képet a történelem folytatólagos tükrén keresztül. A történelem zaja az ő hallgatásukból fakad. Ebben a mai csendben Mária megpróbál visszaemlékezni néhány szóra, arcra és a történetek egyes részleteire. Mária, aki bátran szembeszállt minden nagy és szent eszmével. Így őrizte meg őket. Mert az eszmék meghalnak, ha nem kérdőjelezik meg őket."

Hommage à Tomaž Pandur című cikkében elsősorban Pandur "hatalmas képességét tárja fel, hogy egy kiválasztott csapaton belül, a produkció körülményeitől függetlenül képes volt összekötni az embereket és autonóm zónákat létrehozni a kreatív eszmecserékhez (...)" Állandó küzdelme egyszerűen abban állt, hogy azt akarta csinálni, amit a legjobban szeretett: életre álmodni az előadásait, és ezeken keresztül közösségeket teremteni. A folytatásban Mária mítoszát és a kereszténység történetét elemzi Nietzsche Antikrisztus című könyvének filozófiájával összefüggésében.

Az Immaculata "egy képmássá, dogmává, a hit eszközévé leépített nő. Egy nő vallomása, akit kitöröltek a történelemből, mert egy erőszakos vallás megalapozásához használták úgy, hogy egy képpé formálták, amellyel viszont meghamisították Krisztus eredeti tanításait, és a tömegek fölötti zsarnokság eszközévé tették őt."

Maja Borin részleteket válogatott Marina Warner Egyedül az ő neméből című könyvéből, amely Szűz Mária mítoszát és kultuszát tárgyalja. Janez Balažic Imago Mariae című cikkében az Istenanya ábrázolásának művészeti és történelmi aspektusát mutatja be a keleti és nyugati kereszténységben.

Livija Pandur és Branko Jordan az Immaculata című produkcióhoz és Pandur művészi életrajzához írt bevezető jegyzetében idézik Pandurt:

"Szívből hiszek a színház erejében. És minden művem a rituálék őstípusa." 

Tomaž Pandur életművét rendkívül nehéz, szinte lehetetlen lezárni. Egy rendezőé, akinek művészi opusza meghatározta a szlovén színházat és jelentősége volt a világszínházra is. Aki mindvégig hű maradt alkotói hitvallásához és egyedi stílusához, önzetlenül osztva meg vízióit, álmait, magányát, félelmeit és lelkesedését munkatársaival és pályatársaival.

Az ő Immaculatája nyitotta volna meg az idei maribori drámai évadot, és legalább egy kicsit visszatért volna oda, ahol több mint harminc évvel ezelőtt minden kezdődött, először a Tespisov voz (Thespis Karaván), majd az a hét év, amikor ezt a színházat vezette, mielőtt továbbutazott volna mindazokra a helyekre, amelyeket már meghódított, vagy oda, ahova előszőr hívták meg őt.

Első professzionális előadásától, a Scheherazadétól, az utolsó, a Ljubljanai Drámában bemutatott Faustig a színházi anyagok kvintesszenciájával kísérletezett. Gondolatlaboratóriumában összekapcsolta, dekonstruálta és felfedezte a mitikus, archetipikus és transzcendens tájakat, és az előadáskészítés folyamatában feltárta minden pillanat anatómiáját és szépségét.

Aki ilyen bátran törekszik a valóság formáinak meghaladására, az az emberi és az isteni, vagyis az élők és a holtak, az idő és a tér fogalmai, a halandóság, a fantáziába való menekülés, a végtelenség és a végesség közötti konfliktusok kutatásán fáradozik.

A művészek és a közönség nemzedékeit fémjelző, nyugodt, hétköznapi, állandóan lázadó vizekre nyugtalanító előadásainak címei mellett a legsúlyosabb pecsétet azok hagyták maguk után, amelyeket soha nem fogunk látni a színpadon. Tökéletesített, megtisztított, végletes szenzációba és érzésbe hajszolt képekben, azokat, amelyeket soha nem fogunk a nevével fémjelezve megtalálni: Lear király Szkopjéban, Száz év magány Madridban és Guadalajarában, Melankólia a Ljubljanai Balettben, Klütaimnésztra Meridában - a 2016/2018-as repertoár, amelyet egy darab papírra írt, mielőtt Nagy Sándor földjére távozott.

Tomaž Pandur globális látásmódja révén hirdette meg hitvallását, hogy megvalósítsa az igazságot, saját akaratát a hatalomra és az élni akarásra, az élet értelmét minden körülmények között, ahol a csenden túl a képzelet és a szépség rejlik.