Logo

Elindult a MOST FESZT

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása indította a MOST FESZT-et

2018. március 22.

Elindult a MOST FESZT

2018. március 21-én Crespo Rodrigo igazgató megnyitotta a negyedik MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivált.

 

 

A MOST FESZT 2018 első napján a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadását, a Prosper Mérimée nyomán Sediánszky Nóra által színpadra alkalmazott A név: Carmen című szerelmi balladát tekinthették meg a nézők, ezután pedig közönségtalálkozón is részt vehettek.

 

 

A fesztivál második napján, 18 órakor a Kamaraszínházban az Ördögkatlan Produkció és a Radnóti Színház közös előadása, a Kezdhetek folytatódni - Petri-est lesz látható. A vers-estet Pál András adja elő, csellón Rozs Tamás kíséri. 20 órakor pedig a Klubszínpadon a Csak egy szóval mondd című dráma zárja a napot a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadásában.

Multimédia

Következő előadások

»
04.23
hétfő

Tersánszky Józsi 

Misi mókus kalandjai
zenés bábjáték

10:00

Kamaraszínház
Micimackó bérlet 1.

Tersánszky Józsi 

Misi mókus kalandjai
zenés bábjáték

14:30

Kamaraszínház
Kincskereső bérlet 3.

»
04.24
kedd

Közösségi média

Kövesse Ön is a színházat a Facebookon és tekintse meg az előadásokhoz, eseményekhez kapcsolódó videófelvételeket a színház YouTube csatornáján!

FacebookYoutube
TwitterInstagram

Hírlevél

Iratkozzon fel Ön is a Jászai Mari Színház, Népház hírlevél szolgáltatására, hogy ne maradjon le a színházzal kapcsolatos legújabb információkról!

»
·
»
·
Elindult a MOST FESZT
JMSZ épület

Impresszum            

© 2014-2018 Jászai Mari Színház · Népház           Minden jog fenntartva.

Fel