Logo

Nyolc nő - Nyolc csodálatos színésznő a próbán

2017. április 4.

Nyolc nő - Nyolc csodálatos színésznő a próbán

Crespo Rodrigo igazgató, a Jászai Mari Színház új bemutatójával kapcsolatban elmondta: „A Nyolc nő bemutatása egy színház életében két dolgot biztosan jelent. Az ilyen típusú szórakoztató darabokat nagyon szereti a közönség, hiszen minden adott a sikerhez: remek történet, izgalmas bűnügyi szál, és a lehetőség arra, hogy a nézők pompásan szórakozzanak azon, ahogyan a villában összezárt nőkről szép sorban kiderül, senki sem ártatlan: feleségként, gyerekként, anyósként, sógornőként, testvérként, alkalmazottként végső soron mindannyian becsapták, megcsalták vagy éppen kihasználták Marcelt, az áldozatot. A viszonyítási pont, akihez képest lehull a lepel személyiségük sötétebb oldaláról, Marcel, a férj, az apa, a testvér, a vej, a szerető és a munkaadó egy személyben. A történet egy idő után már nem is egy gyilkosság, sokkal inkább nyolc nő története, azon kapcsolatok története, melyek őket jellemzik. Viaskodás, bizonygatás, ködösítés, titkolódzás azokkal a szerepekkel kapcsolatban, amiket saját életükben játszanak: mert bizony kiderül, hogy valaki nem is olyan fedhetetlen erkölcsű, mint ahogyan azt állítja magáról, hogy valaki nem is olyan ártatlan, mint amilyennek első pillantásra tűnik, hogy van aki tolókocsiban ül annak ellenére, hogy tökéletesen tud járni, hogy a családi viszonyok nem mindig olyan tiszták, mint ahogyan azt állítják, hogy a testvéri szeretet nem is annyira egyértelmű dolog, hogy a munkaadó talán több egy szobalány életében, mint ahogyan az helyénvaló lenne, hogy az igazság sokszor relatív fogalom…egyáltalán, hogy egy gyilkosság tökéletes helyzet lehet annak kiderítésére, nem minden az, mint aminek látszik. És miközben a nézők számára lassan kiderül, ki kicsoda valójában, a leginkább talán éppen akkor nevetnek, amikor magukra ismernek. A külvilágtól elzárt nyolc nő karaktere és az a mód, ahogyan ebben a helyzetben Marcel halálához viszonyulnak, ahogyan viselkednek, természetesen tükör a néző számára. A Nyolc nő ugyanakkor remek lehetőség arra, hogy nyolc izgalmas szerepben nyolc kiváló színésznő színpadra lépjen, ráadásul egy olyan előadásban, ami igazi csapatjáték.”

Multimédia

Következő előadások

»
04.25
kedd
10:30

Kamaraszínház
Pinokkió bérlet 4.

Az imposztor
komédia

15:00

Nagyszínpad
Esterházy bérlet

»
04.26
szerda

Közösségi média

Kövesse Ön is a színházat a Facebookon és tekintse meg az előadásokhoz, eseményekhez kapcsolódó videófelvételeket a színház YouTube csatornáján!

FacebookYoutube
TwitterInstagram

Hírlevél

Iratkozzon fel Ön is a Jászai Mari Színház, Népház hírlevél szolgáltatására, hogy ne maradjon le a színházzal kapcsolatos legújabb információkról!

»
·
»
·
Nyolc nő - Nyolc csodálatos színésznő a próbán
JMSZ épület

Impresszum            

© 2014-2017 Jászai Mari Színház · Népház           Minden jog fenntartva.

Fel