Logo

ITT ÉS MOST KIÁLLÍTÁS

A színpadi látvány művészi útjai – Térteremtők

2017. március 27.

ITT ÉS MOST KIÁLLÍTÁS

A MOST FESZT 2017 keretében – az előző évek hagyományát folytatva - egy, a színpad varázslatos világát bemutató tárlat került megnyitásra. Az ITT ÉS MOST programsorozat részeként megrendezésre kerülő ITT ÉS MOST KIÁLLÍTÁS-ról Turnai Tímea a PIM - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Szcenikai gyűjteményének kurátora így nyilatkozott:

 

„A Jászai Mari Színházban 2017. március 23-án „A színpadi látvány művészi útjai – Térteremtők” címmel megnyitott kiállítást három szempontból tartom különleges eseménynek. Május végén jelenik meg az a - 30 évnyi kutatói, szakírói, gyűjteményvezetési munkát összefoglaló - kötetem, mely a kiállítással megegyező címen azon térteremtő építészek, festők, szobrászok terveit mutatja be, akik a színpadi látvány területén valami olyan egyedit alkottak, ami önálló tárlat keretében a színpadon kívül, attól függetlenül, sőt az egykori előadásokat is túlélve volt képes fennmaradni. Ez a mostani kiállítás tehát a két hónapon belül megjelenő kötet anyagának egy része, egyben izgalmas felvezetés.

 

Nem szabad ugyanakkor arról sem megfeledkeznünk, hogy a színházzal foglalkozó kiállítások között az ilyen tematikájú szcenikai tárlatok ritkán, évente talán egy alkalommal kapnak lehetőséget arra, hogy önálló kiállításként megrendezésre kerüljenek. Ebből következik, az hogy „A színpadi látvány művészi útjai – Térteremtők” című kiállítás létrejöhetett, különleges alkalom, ünnep. A Jászai Mari Színház kiállítóterében ráadásul olyan fakszimile másolatok is bemutatásra kerülnek, melyek eddig még soha, semmilyen formában nem kaptak ilyen típusú publicitást, olyan, a hetvenes, nyolcvanas évekből származó munkák, melyek ebben a formában ismeretlenek a nagyközönség előtt. Nagyon szerencsés találkozásnak tartom azt, ahogyan ebben a nemes ügyben a Jászai Mari Színház és a PIM - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával együttműködött.


A kiállításhoz kapcsolódó - a néző számára talán legfontosabb - harmadik elemként a grafikai kivitelezést szeretném kiemelni. Egy tárlat végső formáját az installáción, a grafikán, a látványon keresztül nyeri el. A kutató, a kurátor első számú feladata az, hogy összeállítsa azt a tematikát, ami a legtökéletesebben mutatja be a vizsgált témát, jelen esetben a térteremtő alkotók munkáit. Az kivételes helyzet, ha mindez olyan kivitelezéssel párosul, ahogyan ez a Jászai Mari Színházban történt. Az a precíz, alázatos munka, amit a színház munkatársai végeztek, az a figyelem és minőség, ahogyan a tervek nyomdai kivitelezése zajlott, az a szándék, hogy a tervező által egyszer megrajzolt látvány a lehető legtökéletesebb formában jelenhessen meg, külön köszönetet érdemel! Őszintén remélem, a közönség, a látogatók számára legalább akkora örömet szerez majd, mint azoknak, akik azon dolgoztak, hogy ez a kiállítás megszülethessen!”

 

A Jászai Mari Színház a kiállítás folytatásaként a következő évadban a kilencvenes évek színpadi térteremtőinek munkáiból tervez tárlatot rendezni.

Következő előadások

»
11.25
szombat

Bolba Tamás - Sze 

Csoportterápia
Zenéjét szerezte: Bolba Tamás

19:00 — Bemutató

Nagyszínpad
Jászai bérlet

»
11.28
kedd

Parti Nagy Lajos 

Molière: Tartuffe
színmű

19:00 — Tájelőadás

Tájelőadás Aradon

Közösségi média

Kövesse Ön is a színházat a Facebookon és tekintse meg az előadásokhoz, eseményekhez kapcsolódó videófelvételeket a színház YouTube csatornáján!

FacebookYoutube
TwitterInstagram

Hírlevél

Iratkozzon fel Ön is a Jászai Mari Színház, Népház hírlevél szolgáltatására, hogy ne maradjon le a színházzal kapcsolatos legújabb információkról!

»
·
»
·
ITT ÉS MOST KIÁLLÍTÁS
JMSZ épület

Impresszum            

© 2014-2017 Jászai Mari Színház · Népház           Minden jog fenntartva.

Fel