Logo

Az első közönségzsűri a MOST FESZT-en

Így értékelte a MOST FESZT 2017-et az első közönségzsűri

2017. március 27.

Az első közönségzsűri a MOST FESZT-en

A MOST FESZT történetében első alkalommal az idei évben a szakmai zsűri mellett közönségzsűri is részt vett a fesztiválelőadások díjainak odaítélésében. A közönségzsűri tagjait a szervezők a fesztivál kezdete előtt két héttel azon nézők közül sorsolták ki, akik nyolc előadásos, azaz a MOST FESZT 2017 valamennyi versenyelőadását tartalmazó bérletet vásároltak. A három tagból álló közönségzsűriben Mező Eszter ügyvezető (Tata), Sipos Tünde vállalkozó (Tatabánya) és Vaskó Tünde marketing és kommunikációs vezető (Budapest) képviselte a nézők véleményét. A közönségzsűri által kiadott díj jellegét a fesztivál szervezői előzetesen nem határozták meg, így annak végleges formáját a zsűri tagjai alakították ki. A fesztivál fontosságával és a közönségzsűri szerepével kapcsolatban a zsűri tagjai elmondták:

 

„Immár harmadik éve figyelve a fesztivált úgy látom, a szervezők olyan értéket képesek felmutatni, amivel ebben a formában máshol nem találkozhatunk. Egyfajta színházi esszenciát.
Budapestiként úgy tapasztalom, hogy a fővárosban futó jó előadásokra számtalanszor nem lehet jegyet kapni, ugyanakkor szép számmal vannak olyan produkciók, amiket a távolság, azaz a vidéki vagy a határon túli játszóhely okán nem igazán lehet elérni. A Jászai Mari Színházban, Budapesttől bő félórányi autóútra ez a fesztivál remek lehetőség mindezek pótlására. Arról nem is beszélve, hogy ez a kezdeményezés igazán tiszteletreméltó vállalkozás a szervezők részéről. Az, hogy ettől az évtől kezdve közönségzsűri is dolgozhat a fesztiválon, éppen azért nagyon fontos, mert a szakma nem feltétlenül azok alapján a szempontok alapján értékel, mint a néző. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy előadás végső soron csak akkor maradhat életben, ha azt a közönség szereti, nézi. Rutinos színházba járóként pedig az a tapasztalatom, bármennyire különböző nézőkből áll is össze egy előadás vagy egy színház közönsége, azt egy emberként, ráadásul tűpontossággal megérzi, amikor valami jó, amikor megismételhetetlen élményben van része. A közönségzsűri tagjaként elsősorban ezt a megérző képességet szeretném megjeleníteni, azokat a szempontokat szeretném képviselni, amelyek a nézők részéről életben tartanak egy különleges színházi előadást.” (Vaskó Tünde)


„A MOST FESZT szerepe éppúgy, ahogyan a Jászai Mari Színházé megkérdőjelezhetetlen Tatabánya és a régió kulturális életében. Az pedig külön öröm számomra, hogy színházrajongóként egy fesztivál keretében olyan válogatásnak lehetek az élvezője, ami ennyi különleges értéket képes felmutatni, ilyen hiteles előadásokat gyűjt össze, ennyi tehetséget mutat be. Az itt látható előadások hihetetlenül frissek, a közelmúltban született monodráma és stúdiószínházi kínálat méltó reprezentánsai. Ez a fesztivál persze érezhető módon egy szűkebb réteget céloz meg, de azt látom, hogy ez a réteg évről évre izmosodik, érzékeny és nyitott azokra a problémákra, amelyekkel ezek az előadások foglalkoznak. Összehasonlíthatatlan a mostani és az első fesztivál idején megrendezett közönségtalálkozók hangulata, ami egyértelműen azt mutatja, a MOST FESZT közönsége egyre bátrabb, de leginkább magáénak érzi ezt a fesztivált. Őket képviselni a közönségzsűri tagjaként megtisztelő feladat. A színház lényegében két fél, a színész és a néző játékának színtere, egy olyan játéké, melyben a művész és a közönség egyenrangú partnere egymásnak, ahol egyik nélkül sem képes létezni a másik. Ezért tartom fontosnak, hogy a szakmai díjak mellett ezen a fesztiválon rajtunk keresztül a közönség véleménye is szerephez juthat.” (Mező Eszter)

 

„Nem tudnám pontosan megmondani, hány éve vagyok állandó nézője a Jászai Mari Színháznak, a MOST FESZT-nek természetesen a kezdetek óta. A fesztivál remekül illeszkedik bele abba a koncepcióba, amit a színház vezetése a repertoáron keresztül képvisel: megpróbál egyre több embert megszólítani, ugyanakkor folyamatosan igyekszik tágítani színházi ízlésük határait. Ennek része a MOST FESZT is, ami kihagyhatatlan alkalom a színházszerető közönség számára, hiszen lényegében helybe hoznak a számunkra tíz, remekebbnél remekebb előadást. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a nézők ízlése, befogadóképessége pusztán abból következően, hogy ennyiféle színházat látnak, hogy ilyen tehetséges emberekkel találkoznak, folyamatosan változik. Ahogyan minden színház, így a MOST FESZT közönsége is nagyon sokszínű. Mint közönségzsűri akkor végezzük jól a feladatunkat, ha ezt a sokszínűséget képesek vagyunk reprezentálni és ha ezt, illetve azt a rengeteg árnyalatot, amit a versenyelőadások megmutattak, az általunk odaítélt díj is meg tudja jeleníteni. A nézők reakcióit és a közönségtalálkozón elhangzottakat figyelve, remélem, sikerült!” (Sipos Tünde)

Következő előadások

»
04.25
kedd
10:30

Kamaraszínház
Pinokkió bérlet 4.

Az imposztor
komédia

15:00

Nagyszínpad
Esterházy bérlet

»
04.26
szerda

Közösségi média

Kövesse Ön is a színházat a Facebookon és tekintse meg az előadásokhoz, eseményekhez kapcsolódó videófelvételeket a színház YouTube csatornáján!

FacebookYoutube
TwitterInstagram

Hírlevél

Iratkozzon fel Ön is a Jászai Mari Színház, Népház hírlevél szolgáltatására, hogy ne maradjon le a színházzal kapcsolatos legújabb információkról!

»
·
»
·
Az első közönségzsűri a MOST FESZT-en
JMSZ épület

Impresszum            

© 2014-2017 Jászai Mari Színház · Népház           Minden jog fenntartva.

Fel