<
>
Logo

Szép Ernő


Lila ákác

szerelmes história

A Szép Ernő azonos című regényéből készült színpadi mű a múlt század drámairodalmának egyik legszebb, de minden bizonnyal legpoétikusabb alkotásai közül való. Tóth Manci „varonessz” és Csacsinszky Pali „bankonc” szerelmének története olyan édes-bús, könnyfakasztóan nevetős, megható mese, ahol a végül beteljesült szerelem hosszú és fájdalmas haldoklás nélkül zuhan sírjába. A Lila ákác című regény, illetve az ebből, a szerző által írt színpadi mű átiratát Guelmino Sándor készítette. Csacsinszky Pali a boldogságot, az eszményi nőt keresi – ajzottan, naivan, boldogtalanul. A boldogságot keresi – és csacsi módon nem veszi észre, hogy ott hever a lába előtt. Ám mire felvenné – a boldogság már el is illant. És vele együtt az ifjúság. A Lila ákác fájdalmasan mulatságos visszaemlékezés az első szerelemre. Az első szerelemre, ami egy bohókás, játékos, szertelen, csupa élet, csupa kacagás fiatal lány képében érkezik Pali életébe. Pali azonban nem tudja értékelni azt, amiért nem küzdött meg, aminek semmi köze az általa elképzelt regényes, idealizált kapcsolathoz. A Lila ákác épp ezért visszaemlékezés az első, keserű csalódásokra is. A csalódásra az eszményi nőben, csalódásra önmagunkban. A Lila ákác majd százéves története sok könnyet és még több kacagást ígér – és szembesülést fiatalkori önmagunkkal.

Nagyszínpad

Bemutató: 2011. október 29.

Szereplők

Crespo Rodrigo
Pápai Erika
Jegercsik Csaba
 

Csacsinszky Pali  Crespo Rodrigo
Tóth Manci, táncosnő  Balsai Móni
Bizonyosné nagyságos asszony  Pápai Erika
Angelusz Papa, artista-ügynök / Bizonyos Nagyságos Úr  Horváth Lajos Ottó
Zsüzsü, balettmester / Majmóczy  Gémes Antos
Mínusz / Józsi, pincér  Jegercsik Csaba
Redő Oszi / Kocsis  Bede Fazekas Szabolcs
Hédi, táncosnő / Stefi  Soltész Erzsébet
Mili, virágárusnő / Mindigné  Dániel Vali
Leó, zongorista  Puskás Péter

Alkotók

Dobos Erika
Szrenkó Tamás
Bischof Ildikó
Guelmino Sándor
 

Díszlet  Csanádi Judit
Jelmez  Kárpáti Enikő
Koreográfus  Fincza Erika
Súgó  Dobos Erika / Deme Zsófia
Ügyelő  Szrenkó Tamás
Rendezőasszisztens  Bischof Ildikó
Rendező / Szövegkönyv  Guelmino Sándor

Multimédia

A Jászai Mari Színház és a Magyar Színház közös produkciója

Szép Ernő örökösének az engedélyét a Hofra Kft. (www.hofra.hu) közvetítette

»
·
»
·
Lila ákác
JMSZ épület

Impresszum            

© 2014-2017 Jászai Mari Színház · Népház           Minden jog fenntartva.

Szinopszis
Fel