Logo

Nyolcszor százas kollektív hisztéria - Premier a Jászaiban

2017. április 11.

Nyolcszor százas kollektív hisztéria - Premier a Jászaiban

Az előző évadok női sikerdarabjainak sorát folytatva az Acélmagnóliák és a Mikve után, a Nyolc nő című bűnügyi komédiát mutatja be a Jászai Mari Színház. Az előadás rendezőjét, Guelmino Sándort kérdeztük.

 

Végig nézve azokat az előadásokat, amiket az elmúlt évek során a Jászai Mari Színházban rendezett, a Nyolc nő műfaját tekintve talán az Ön számára is újdonság. Miért esett erre a darabra a választás?

Bűnügyi komédiát eddig még tényleg nem rendeztem, annak ellenére, hogy gyerekkorom óta nagyon szeretem a krimiket, Agatha Christie-rajongó vagyok. A Nyolc nőben elsősorban az izgatott, hogy olyan anyaggal dolgozhatok, amivel eddig rendezőként nem, kizárólag olvasóként, illetve nézőként találkoztam. De azt azért pontosítanám, hogy a Nyolc nő nem abban a formában krimi, ahogyan mondjuk a Miss Marple- vagy a Poirot-adaptációk. A legnagyobb különbség talán az, hogy egy klasszikus krimiben nem látunk folyamatosan gyilkos indulatokat, főleg a bűntény bekövetkezte után, itt viszont történik egy gyilkosság, ez a kiindulópont, de a sztori lényege csak ez után következik. És mivel a darab valamennyi szereplőjének van rejtegetni valója, mindent bevetnek annak érdekében, hogy eltereljék magukról a figyelmet, a többieket viszont minél inkább gyanúba keverjék. Ezek a játszmák pedig rendkívül szórakoztató, komikus pillanatokat szereznek a néző számára. A téma tehát krimiszerű, de a műfaj kötelező kellékeit figyelembe véve, klasszikus értelemben nem krimi, elsősorban vígjáték, olyan darab, amit jó esetben végig nevet a közönség.

 

Annyiban talán még különlegesebb a helyzet, hogy csak színésznőket láthatunk a színpadon. Mennyiben érzi női darabnak a Nyolc nőt? Érdemes egyáltalán foglalkozni ezzel?

Abból a szempontból mindenképpen női darab, hogy kicsit kikarikíroztuk azokat a viselkedésformákat, amelyek ezeket a nőket jellemzik, kicsit elrajzoltuk azokat az eszközöket, amelyeket felhasználva harcolnak egymással. Elég feszült, szélsőséges az a helyzet, amibe kerülnek, egy ponton túl már akkora a feszültség közöttük, olyan szintű kollektív hisztériát láthatunk a színpadon, hogy a néző bármit el tud képzelni ezekről a nőkről. Rendezőként próbáltam arra törekedni, hogy egy átlagos színpadi szituációhoz képest a karakterek reakció is felfokozottabbak legyenek, illetve, hogy addig fokozzuk az indulataikat, ameddig azok még hihetők, ugyanakkor szórakoztatóak is egyben. Ebben a darabban ez a humor elsődleges forrása, ahogyan nyolc nő összezárva küzd egymással, egyébként pontosan úgy, ahogyan – ha nem is ilyen kiélezett körülmények között - valamennyien tesszük a mindennapokban. Azt kellett tűpontossággal összehangolni, hogy a darab vígjáték része se legyen súlytalan, ugyanakkor a szélsőséges helyzeteken is tudjon nevetni a néző.

 

Mi a férfi szerepe ebben a történetben?

Látszólag ő az áldozat. Anélkül, hogy lelőném a darab utolsó nagy poénját, azért elárulhatom, ez sem annyira egyértelmű. De a férfi szerepe önmagában nem fontos, sokkal inkább az emberi önzésé, ami ebben a darabban éppen nyolc nő személyiségén keresztül jelenik meg. A maga önző módján mindegyikük kihasználja a férfit, aki amellett, hogy egy gyilkosság áldozata, a nőkhöz való viszonyán keresztül férj, apa, vej, szerető és testvér egyszemélyben. Ugyancsak önzés, ahogyan szorongatott helyzetükben lényegében semmivel nem törődve mind a nyolcan elsősorban önmagukat próbálják menteni, csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. Annyiban tehát meghatározó a férfi szerepe, hogy katalizál egy helyzetet, ami számomra elsősorban gyengeségeinkről: a képmutatásról, az önfelmentésről szól, illetve arról, milyen könnyen foszlik le rólunk minden emberi vonás, milyen könnyen veszítjük el az önkontrollunkat.

 

Néhány évvel ezelőtt pazar szereposztásban François Ozon többszörösen díjnyertes filmet forgatott a darabból. Mennyire befolyásolta a filmélmény a munka során?

Amikor elkezdtem foglalkozni a darabbal, szembesülnöm kellett azzal, hogy számtalan feldolgozás született a hazai színpadok számára, itt ott mindenki torzított valamit az eredeti szövegkönyvön, általában a humor vonalát erősítve. Ez azonban a történet krimi szálával kapcsolatban jó néhány dolgot következetlenné tett. Az első dolgom tehát az volt, hogy a pontatlanságokat, önellentmondásokat igyekeztem eltűntetni a szövegből. Természetesen láttam a filmet, ami a saját rendezésemet előkészítendő azért volt fontos élmény, mert Ozon szintén készített egy átiratot az eredeti darabból, ráadásul zenés változatban, francia sanzonokkal megtűzdelve forgatta le a filmet. Azt kell mondjam, érthető okokból ugyan, de ő sem ragaszkodott a krimiszerű realitáshoz, inkább a hatásosságot tartotta szem előtt, kevésbé törődött a történet ellentmondásainak feloldásával. Ezzel együtt bizonyos pontokon hozzányúlt a karakterekhez is: van olyan szereplője, aki korábban is gyilkolt már, van, aki családon belüli vérfertőző kapcsolatban élt. Olyan motivációkat társított az egyes figurákhoz, amelyek talán érthetőbbé tették az indítékaikat, számomra azonban néha túlzásnak tűnnek. A film és a korábbi hazai feldolgozások mellé megszereztük az eredeti francia példányt is, mindezek birtokában a krimi mindenkori alapszabályát szem előtt tartva azt kellett végig gondolnom, ki mikor volt ott az áldozat szobájában és ehhez képest mit mond később, mikor csinál bármi fontosat a bűnügy szempontjából, esetleg úgy, hogy az a színen kívül történik. Miután sikerült egyértelműen tisztáznom, melyik szereplő hogyan mozog a történetben, néhány poénnal is kiegészítettem a szöveget. Ha úgy tetszik, mind a logika, mind a humor vonalát erősítve igyekeztem elkészíteni a Nyolc nő tatabányai példányát.

 

Mennyiben speciális egy ilyen típusú előadás a rendezés szempontjából?

Nem csak a műfajjal való találkozás újdonság a számomra, de az a munkamódszer sem jellemezte az eddigi rendezéseimet, amit a Nyolc nő esetén használtam. Egy gondolat erejéig szeretnék visszautalni Ozon filmjére. Sok olyan dolog van, ami nagyon tetszett ebben a moziban: a vágásai, a mód, ahogyan egy-egy színésznőre fókuszál, az egészen közeli felvételek. Ez a forma a néző figyelmének irányítására a színházban természetesen lehetetlen. Ami a filmen zseniálisan működik, annak nagyobb része a színpadon értelemszerűen soha nem fog. A mozi ráadásul sokkal finomabb eszközökkel dolgozhat, amit a színpadi térben esetleg a végletekig kell fokozni ahhoz, hogy a néző figyelmét fókuszálni tudjuk. A rendezés szempontjából tehát az elsődleges feladatom az volt, hogy kitaláljam azt a rendszert, amiben ez a történet úgy is tud működni, hogy sokszor egyszerre nyolc színésznő játszik a színpadon, ugyanakkor meg kell teremtenem annak a lehetőségét, hogy a néző mindig a lényegre koncentrálhasson. Ilyen típusú munkában rendezőként eddig még nem vettem részt. Az eddigi rendezéseimben a történet mélységének különböző rétegeit kellett megfejtenem, a Nyolc nő esetén egyértelműen a forma, a logika és a tempó pontos arányának kialakítása volt a feladat. Most leginkább egy karmesterhez tudnám hasonlítani magamat.

 

Két óra szórakozás vagy ennél valamivel több a Nyolc nő?

Ha sikerült mindent úgy eltalálnunk, ahogyan azt szerettem volna, akkor ez az előadás egyfajta látleletét is adja annak, hogyan viselkedünk egy ilyen szorongatott helyzetben, hogyan képes az ember kivetkőzni önmagából, mindenki mást feláldozni önmaga helyett csak azért, hogy a saját bőrét mentse. Ahol pedig a darab igazán el tud emelkedni, ahol több tud lenni, mint krimi és humor keveréke, az az előadás vége, de erről nem árulhatok el többet. Akkor leszek egyébként tökéletesen elégedett, ha a néző két órán keresztül nyomoz, szórakozik, nevet, élvezi a nyolc színésznő játékát, aztán felszabadultan hazamegy. Semmi értelmét nem látom, hogy ennél sokkal többet erőszakoljunk bele az előadásba.

 

Mennyit tesz hozzá az előadással kapcsolatos élményeihez az a tény, hogy ezzel a nyolc színésznővel dolgozott együtt?

Kovács Vanda és Pilnay Sára kivételével mindegyikőjüket rendeztem már, de a legutóbbi közös élményünk a Jászai Mari Színházban, ebben a formában, csak színésznőkkel a Mikve volt pontosan két évvel ezelőtt. Akkor – szintén női darabról lévén szó – elég sokan riogattak azzal, hogy milyen veszélyes lesz egyszerre ennyi színésznővel együtt dolgozni, furkálódnak, hisztiznek majd, biztosan veszekedni fognak egymással, sőt egy idő után velem is. És bár a Mikve teljesen más fajsúlyú darab, mint a Nyolc nő, hihetetlen precízen dolgoztak együtt, de ami még ennél is fontosabb, szerettek együtt dolgozni. Most ezt folytattuk, ugyanebben a szellemben. Komolyan inspirálták egymást és nem tudom, mennyire érthető, ha azt mondom, „nagyon együtt voltak”. De végső soron azt gondolom, ezt az előadást sikerrel nem is lehet máshogyan sem létrehozni, sem játszani. Olyan ez, mint a négyszer százas női váltó, esetünkben nyolcszor százas női váltóként. Az egymástól kapott energiát fel kell használni és bele kell tenni az előadásba. És amikor ez sikerül, csak ülsz és gyönyörködsz bennük…

 

Gyenge Balázs

 

Az interjú eredetileg megjelent a szinhaz.hu oldalon

Következő előadások

»
12.18
hétfő

Kolozsi Angéla -  

Kutyafül, macskakő, egérút

10:30

Kamaraszínház
Pom Pom bérlet 3.

 

A Népház Show Formációs Tánc Egyesület kará

17:00

Nagyszínpad
 

 

A Népház Show Formációs Tánc Egyesület kará

19:00

Nagyszínpad
 

Blog

...végül is szeretem, amit csinálok, és ez a legfontosabb! — Balázs Áron

Közösségi média

Kövesse Ön is a színházat a Facebookon és tekintse meg az előadásokhoz, eseményekhez kapcsolódó videófelvételeket a színház YouTube csatornáján!

FacebookYoutube
TwitterInstagram

Hírlevél

Iratkozzon fel Ön is a Jászai Mari Színház, Népház hírlevél szolgáltatására, hogy ne maradjon le a színházzal kapcsolatos legújabb információkról!

»
·
»
·
Nyolcszor százas kollektív hisztéria - Premier a Jászaiban
JMSZ épület

Impresszum            

© 2014-2017 Jászai Mari Színház · Népház           Minden jog fenntartva.

Fel